top of page

TÖRTÉNETÜNK

2021 végén döntöttünk úgy, hosszú tervezgetés és rákészülés után, mégis hirtelen, hogy magunk mögött hagyjuk a várost, és az Észak-Bükkben kezdünk új kalandba.

Neutral Brown Simple Torn Paper News Announcement Instagram Post.png

Ádám története egy paprikás krumplival kezdődött, majd egészen a Bocuse d'Or-ig szárnyalt - eközben pedig megfordult a budapesti Alabárdos Étteremben, a Mákban, a legendás Olimpiában, de sok éven át dolgozott a balatonszemesi Kistücsök Étterembe, Mályinkába azonban a tatai Platán Bisztó séf helyettesi posztjáról érkezett. Kiskorában szinte minden nyarat a faluban töltött nagymamája révén, felnőttkorára pedig újra megszólította a Bükk.

Lucának ugyan nincs átlagosnál nagyobb vendéglátós tapasztalata (jutott azért néhány év az egyetem mellett pultban és konyhában is), de a belvárosi, pörgős vállalkozói lét után azért nem kellett túl sokáig győzködni, hogy maga mögött hagyja Budapestet.

A mályinkai kis kocsma ekkor már másfél éve várta, hogy valakinek megcsillanjon a szeme, és meglássa benne a lehetőséget.

Sokszor kocsikáztunk el mellette mi is, ezen az őszön azonban végre észrevettük, ami annyi ideig hevert az orrunk előtt, az új esztendőnek pedig már együtt indultunk neki.

Azóta sok minden történt, terveztünk, felújítottunk, újraterveztünk, újra dolgoztunk - közben pedig szépen összecsiszolódtunk. S bár még ma is kocsmaként hivatkozunk rá, mostanra mégis több lett.

 

Benne van az elmúlt 30 év, hiszen amikor először megnyitott, mi akkor születtünk. Mostanra viszont már benne vagyunk mi is, ahogy az észak még szerencsére felfedezetlen vadsága, a bükki terroir minden rejtett kincse, mi pedig szeretnénk mindezt átadni ezen a néhány négyzetméteren. Nem sok, de mi vagyunk ezek - őszintén, tisztán, ma is éppen olyan lelkesen, mint a legelső pillanatban.

Ha egy szóval kellene leírnunk magunkat, minden bizonnyal azt mondanánk: alapanyag konyha. S bár két szó lett, mégis kérünk titeket, nézzétek el nekünk. Hisszük, hogy az a fontos, hogy ami a tányérba és a poharakba kerül, az legyen tökéletes, nem pedig az, milyen maga a tányér. A főszerepet a termelőink játszák, és az általuk minden héten frissen szállított magas minőségű alapanyagok, amit mi a legtisztábban, legőszintébben, legközvetlenebbül szeretnénk nektek tovább adni, hozzátéve saját magunkat és azt, amit nekünk ez a környék jelent.

bottom of page